Elérkeztünk idei sorozatunk utolsó bejegyzéséhez. Reméljük, tartalmas volt, és akár csak egy mondat is hasznos volt az Olvasó számára. Már akkor megérte a sorozat, ha néha döcögősen ment is...
Következő sorozatunk ezen a blogon 2012. január másodikán indul. Akkor változik a tematika is: nem szentek határozzák meg a sorozat felépítését, hanem különböző témák. Az első szakasz szintén négy hétből áll majd. Az első héten a megtestesülésről lesz szó: "és emberré lett". A továbbiakat januárban...
Ezen a blogon a sorozatokon kívül is lesz időnként bejegyzés, gondolat. Érdemes tehát rendszeresen olvasni minket. A facebook-on minden új cikket láthatnak, így ha "lájkolják" oldalunkat, könnyebb követni az eseményeket...
Most zárjuk tehát az idei sorozatot Szent Alfonz írásával:
Az életszentség titka: azt akarni, amit Isten akar
Cezárius beszéli (Lib. 10. c. 6.), hogy egy szerzetes, jóllehet külsőleg semmiben sem különbözött a többiektől, mégis a szentségnek oly fokára jutott, hogy csupán ruhájának érintésével meggyógyította a betegeket. Elöljárója ezen csodálkozva, egy napon megkérdezte tőle, hogyan művel ily csodákat, noha életmódja nem tökéletesebb a többiekénél. A szerzetes azt válaszolta, hogy ő maga is csodálkozik rajta és nem tudja az okát. De hát micsoda áhítatgyakorlatot végzel? - kérdezte az apát. - A jó szerzetes erre azt felelte, hogy semmit vagy nagyon keveset tett, csupán arra volt mindig nagy gondja, hogy csak azt akarja, amit Isten akar; s az Úr megadta neki azt a kegyelmet, hogy akaratát mindig teljesen ráhagyja Isten akaratára. A szerencse, mondotta, nem emel föl s a szerencsétlenség nem ver le, mert mindent Isten kezéből fogadok s arra a célra irányul minden imádságom, hogy az ő akarata tökéletesen teljesüljön bennem. És az a kár se bántott, kérdezte az elöljáró, melyet a minap okozott az a bizonyos ellenségünk, aki fölgyújtatta birtokunkat, hol gabonánk és állataink voltak s ezáltal kenyerünktől fosztott meg bennünket? Nem, atyám, felelte, hanem ellenkezőleg, hálát adtam Istennek, amint hasonló esetekben tenni szoktam, tudván, hogy Isten mindent az ő dicsőségére s a mi nagyobb javunkra tesz vagy enged meg, s épp ezért mindig meg vagyok elégedve mindennel, ami történik. - Midőn az apát ezt hallotta és látta abban a lélekben a tökéletes megegyezést Isten akaratával, többé nem csodálkozott rajta, hogy oly nagy csodákat tesz.
Aki így cselekszik, az nemcsak szentté lesz, hanem már a földön szakadatlan békét élvez. Nagy Alfonz, Aragónia királya, a legbölcsebb fejedelem, egy napon kérdeztetvén, hogy mely embert tartja legszerencsésebbnek ezen a világon, így válaszolt: Azt, aki magát az Isten akaratára hagyja és mindent, akár kedvező, akár kedvezőtlen is az, az ő kezéből fogad. "Az Istent szeretőknek minden javukra szolgál." (Róm 8,28) Azok, kik Istent szeretik, mindig megelégedetten élnek, mert minden gyönyörűségük az, hogy még a kedvezőtlen dolgokban is Isten akaratát teljesítik, és így maguk a bajok megelégedésükre szolgálnak abban a gondolatban, hogy őket elfogadva kedvére tesznek az ő szeretett Uruknak. "Nem szomorítja meg az igazat, akármi történjék is vele." (Péld 12,21) És valóban, mi elégíthet ki valakit jobban, mintha látja, hogy beteljesült mindaz, amit akar? Márpedig, ha valaki nem akar mást, csak amit Isten akar, minthogy a világon minden - a bűnt kivéve - Isten akaratából származik, természetszerűleg mindig az történik, amit az illető akar. Az atyák életében szó van egy polgárról, kinek földje mindig több termést hozott, mint másoké. S midőn kérdezték tôle, hogy honnan van ez, azt válaszolta, hogy nincs benne semmi csodálni való, mert neki mindig olyan időjárása van, aminőt ő akar. Hogyan? Hát úgy, felelte, hogy én nem akarok más időt, csakis olyant, aminőt Isten akar, s amint én azt akarom, amit Isten akar, úgy ő megadja nekem azt a termést, amelyet én akarok. A megnyugvó lelkek, mondja Szalvianusz, ha megaláztatnak, ezt akarják; ha szegénységet szenvednek, szegények akarnak lenni; egyszóval akarják mindazt, ami velük történik és azért boldogok ebben az életben.
Megalázottak? Ezt akarják. Szegények? Gyönyörűségük telik a szegénységben. Tehát boldogoknak kell őket mondanunk. Jön a hideg, a meleg, az eső s a szél, s az, aki egyesülve van Isten akaratával, azt mondja: akarom, hogy hideg legyen, hogy meleg legyen, hogy szél fújjon, hogy eső essék, mert Isten is ezt akarja. Szegénység, üldözés, betegség éri, halála jön; s mindezekre csak ez a szava: Szegény, üldözött, beteg akarok lenni s a halált is akarom, mert az Isten is ezt akarja.
Ez az a szép szabadság, amelyet Isten fiai élveznek s amely többet ér minden uralkodásnál s a föld minden királyságánál. Ez az a nagy békesség, amely a szentek osztályrésze s amely felülhalad minden értelmet. (Fil 4,7) Felülmúlja az érzékek minden gyönyörét, minden mulatságot, lakomát, dicsőséget s a világ minden más örömét. Ezek ugyanis csak az érzékeket izgatják s csupán azokban a pillanatokban, amelyekben élvezik őket; de mivelhogy üresek és mulandók, nem elégítik ki a lelket, amely az igazi megelégedettség székhelye, hanem inkább gyötrelmet okoznak neki. Azért kiált föl fájdalmasan Salamon, miután teljesen kiélvezte az effajta világi gyönyöröket: "De ez is hiúság és a lélek gyötrelme." (Péld 1,14) "A bolond, mondja a Szentlélek, mint a hold, változik, a bölcs a bölcsességben marad, mint a nap." (Sir 27,12) A bolond, azaz a bűnös, változékony, mint a hold, mely ma nő, holnap fogy; ma nevetni látod őt, holnap pedig sírni; ma szelíd, holnap pedig dühös, mint a tigris. S mitől van ez? Mert megelégedettsége a szerencsétől vagy szerencsétlenségtől függ, amely őt éri s azért változik ő is, mint ahogyan változnak körülményei. De az igaz, mint a nap, mindig egyformán derült, bármi történjék is vele; mert az ő megelégedettségének alapja, hogy Isten akaratával egyesül, s azért zavartalan békességnek örvend. "És a földön békesség a jóakaratú embereknek" (Lk 2,15) - mondotta az angyal a pásztoroknak. És kik ezek a jóakaratú emberek, ha nem azok, kik mindig egyesülve vannak Isten akaratával, amely a legnagyobb mértékben jó és tökéletes? "Istennek jó, kedves és tökéletes akarata." Igen, mert Isten nem akar mást, mint a legjobbat, a legtökéletesebbet.
Ez az a szép szabadság, amelyet Isten fiai élveznek s amely többet ér minden uralkodásnál s a föld minden királyságánál. Ez az a nagy békesség, amely a szentek osztályrésze s amely felülhalad minden értelmet. (Fil 4,7) Felülmúlja az érzékek minden gyönyörét, minden mulatságot, lakomát, dicsőséget s a világ minden más örömét. Ezek ugyanis csak az érzékeket izgatják s csupán azokban a pillanatokban, amelyekben élvezik őket; de mivelhogy üresek és mulandók, nem elégítik ki a lelket, amely az igazi megelégedettség székhelye, hanem inkább gyötrelmet okoznak neki. Azért kiált föl fájdalmasan Salamon, miután teljesen kiélvezte az effajta világi gyönyöröket: "De ez is hiúság és a lélek gyötrelme." (Péld 1,14) "A bolond, mondja a Szentlélek, mint a hold, változik, a bölcs a bölcsességben marad, mint a nap." (Sir 27,12) A bolond, azaz a bűnös, változékony, mint a hold, mely ma nő, holnap fogy; ma nevetni látod őt, holnap pedig sírni; ma szelíd, holnap pedig dühös, mint a tigris. S mitől van ez? Mert megelégedettsége a szerencsétől vagy szerencsétlenségtől függ, amely őt éri s azért változik ő is, mint ahogyan változnak körülményei. De az igaz, mint a nap, mindig egyformán derült, bármi történjék is vele; mert az ő megelégedettségének alapja, hogy Isten akaratával egyesül, s azért zavartalan békességnek örvend. "És a földön békesség a jóakaratú embereknek" (Lk 2,15) - mondotta az angyal a pásztoroknak. És kik ezek a jóakaratú emberek, ha nem azok, kik mindig egyesülve vannak Isten akaratával, amely a legnagyobb mértékben jó és tökéletes? "Istennek jó, kedves és tökéletes akarata." Igen, mert Isten nem akar mást, mint a legjobbat, a legtökéletesebbet.
