Sorozatunk számozása az új évben új számozással indul, mely harmadik nagy részéhez ért. A keresés megkönnyítése érdekében most arab számokkal jelezzük a részeket. Januárban ismét négyen vezetnek minket (a Szentlélek mellett): Assisi Szent Ferenc, Szent Josemaría Escrivá, Boldog II. János Pál pápa és Avilai Szent Teréz. Mindegyikük az Egyház nagy szentjei közé tartoznak. Ketten a középkori megújulás (új evangelizáció) alakjai, ketten pedig napjaink új evangelizációjának jelentős alakjai.
Assisi Szent Ferenc élete nem ismeretlen számunkra. Születése idején, 1182-ben Assisi két, egymás ellen harcoló társadalmi csoportra oszlik: a tehetősebb nemesi rétegre és az alacsony rangú népre. A Bernardone család a kisebbekhez tartozik, ahová azok az újgazdagok is tartoznak, akik majd idővel elnyomják a majorest. Később Ferenc megtudja az Evangéliumból, hogy a kisebbek az isteni ígéret hordozói, a nagyok csak akkor, ha kisebbekké lesznek. Ezért adja közösségének a ,,fratres minores'', a kisebb testvérek nevet.
A kis Francesco az anyagiakon felül szellemiekben és erkölcsiekben is jelentékeny örökséget nyer szüleitől, különösen anyjától. Finom és törékeny termetén kívül tőle örökli megnyerő modorát, minden emberi szenvedés iránt fogékonyra hangolt kedélyét, dalos kedvét s mindenekfölött költői és művészi hajlamát, mely egész életpályáján hű kisérője marad. Atyja, úgy látszik, kevesebb hatással van rája. Pietro di Bernandonét rideg üzletembernek mutatják be a források, akit mindenekelőtt a haszon érdekel. Csupaszív feleségével szemben merőben észember s mint ilyen, érzéketlen fia magas eszményisége és finom költői lénye iránt. Ha feltesszük is, hogy a legendák hatás kedvéért itt-ott erősebb színeket használnak jellemzésére, a később bekövetkezett tragikus összeütközés nyilvánvalóan mutatja, hogy apa és fiú merőben ellentétes természetek.
A világfi Ferencet egy betegség döbbentette rá, hogy mennyire léha életet élt. Perugiában fogságban volt - az assisiek ugyanis háborút viseltek Perugia ellen -, amikor „magasabb rendű dolgokról” kezdett gondolkodni: lovag akart lenni, s már nem a pénz, hanem a dicsőség és a hírnév vonzotta.
Az Aquila felé vezető úton fordulat áll be az életébe. „Mond csak Ferenc - kérdezi álmában egy hang -, ki adhat neked többet: az úr vagy a szolga? Az Úr - felelte Ferenc. Hát akkor miért hagyod el az Urat a szolgáért, a Herceget az alattvalóért?” - Ferenc szemében ekkor a világról lehull a lepel: minden ember csak szolga, nincsenek urak. Csak egyvalaki úr, és ő minden teremtmény felett áll. Csak ő tarthat igényt szolgálataira. – Mi az akaratod Uram? - kérdezte Ferenc. Térj vissza a földre, ahol születtél, és ott megmondják neked, mit kell tenned.
Hazatér: a több ima és a templomok csendjében végzett elmélkedés segítségével igyekszik megismerni Isten akaratát, életére vonatkozóan.
A leprással való találkozás döntő hatással van élete további alakulására: „… míg bűnökben éltem, nagyon keserű volt számomra a leprások látása… az Úr vezérelt közéjük, és én irgalmasságot cselekedtem velük. És amikor eltávoztam tőlük,az, ami előbb keserű volt számomra, átváltozott testem és lelkem édességére”. (Végrendelet)
1205-ben a San Damiano-i romos kápolnában imádkozás közben megszólal a kereszt: „Ferenc menj és építsd újjá egyházamat…” Azonnal hozzálát a romos kápolnák kijavításához. Assisi környékén felújít három romos kápolnát: a San Damianot, a Szent Pétert és a Porciunkulát, ami fölé később felépítik az Angyalos Boldogasszony bazilikát.
Igazi fordulat 27 éves korában következik be, amikor a szentmisében, az evangéliumi szakasz arról szól, hogy Jézus a tanítványokat kettesével küldi szét hirdetni az evangéliumot, és azt mondja nekik: „Menjetek és hirdessétek: közel van a Mennyek országa. Gyógyítsatok meg a betegeket, a halottakat támasszátok fel, a leprásokat tisztítsátok meg, a gonosz lelkeket űzzétek ki…”. Ferenc az élet értelme után kutatva az evangéliumba ütközik. Felszabadul, mert az évszázadok távolából rátalál arra, Aki „kezdetben volt”, az Élet Szavára, a Názáreti Jézusra. Életvitelét látva mások is csatlakoznak hozzá, szegénység, tisztaság és engedelmesség evangéliumi tanácsokat megtartva.
1225-ben félig vakon, tizenkétféle betegségtől szenvedve megírja a „Teremtmények énekét” (Naphimnuszt).
Járt a Szentföldön, találkozott a pápával is, végtelenül alázatos és engedelmes volt Egyháza iránt, és a pápa iránt.
1226. október 3-án halt meg. 4-én temették el a Szent György templomba. Alig két évvel később IX. Gergely pápa szentté avatta. Földi maradványait 1230-ban vitték át és temették el a tiszteletére épített Szent Ferenc bazilikába.
Első alkalommal olvassunk el egy részletet Végrendeletéből:
Az Úr a következő módon mutatta meg nekem, Ferenc testvérnek, hogyan kezdjem el a bűnbánattartást: míg bűnökben éltem, nagyon keserű volt számomra a leprások látása. És maga az Úr vezérelt közéjük és én irgalmasságot cselekedtem velük. És amikor eltávoztam tőlük, az, ami előbb keserű volt számomra, átváltozott testem és lelkem édességére. Utána egy kevés ideig még vártam, azután elhagytam a világot.
És az Úr templomaiban olyan mély hitet öntött belém, hogy ilyen egyszerű szavakkal imádkoztam: Imádunk téged, Urunk Jézus Krisztus, a világon lévő minden templomodban, és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Azután egyházi rendjükre való tekintettel olyan határtalan bizalmat adott nekem az Úr és ad szüntelenül papjai iránt, kik a római Szentegyház szabályai szerint élnek, hogy még ha üldöznének, akkor is csak hozzájuk menekülnék. És ha akkora bölcsességgel rendelkeznék is, mint Salamon, és szegényes papokkal találkoznék a világban, akaratuk ellenére semmiképpen sem akarnék plébániájuk területén prédikálni. És úgy akarom tisztelni, szeretni és becsülni őket és a többieket, mint uraimat. És nem akarom észrevenni rajtuk a bűnt, mivel Isten Fiát szemlélem bennük, s ezért uraim ők. És ezt azért teszem, mert Isten magasságbeli Fiából testi szemeimmel itt e földön semmi mást nem látok, mint szentséges testét és szentséges vérét; ezt pedig ők érintik kezükkel és másoknak is ők szolgáltatják ki. Ezért óhajtom, hogy mindenekfölött becsüljék, tiszteljék és méltó helyen őrizzék ezeket a szentséges titkokat. Ha tehát valahol Isten szent nevét és igéit tartalmazó írást illetlen helyen találok, azonnal felemelem, és másokat is kérek, hogy emeljék fel és tegyék illő helyre azokat. És kötelesek vagyunk tisztelni az összes teológusokat és azokat is, akik az isteni szent igéket hirdetik, mint akik lelket és életet árasztanak felénk.
És miután testvéreket adott mellém az Úr, senki sem mutatta meg nekem, mit kell tennem, hanem ezt ő, a Magasságbeli nyilatkoztatta ki nekem, hogy a szent Evangélium szerint kell élnem. És kevés és egyszerű szóval írásba foglaltattam ezt, a pápa úr pedig megerősítette számomra. És akik jöttek, hogy elfogadják ezt az életmódot, mindazt, amijük csak volt, a szegényeknek adták. És beérték kívül-belül foltozott habitussal, övvel és alsóruhával. És nem akartunk többet birtokolni. Mi klerikusok, a többi klerikushoz hasonlóan mondtuk a zsolozsmát, a laikusok pedig a Miatyánkot mondták. És igen-igen szívesen időztünk a templomokban. Tanulatlan emberek voltunk, és mindenkinek alárendeltjei.
És én két kezemmel dolgoztam és akarok tovább dolgozni. És határozottan kívánom, hogy a többi testvér is dolgozzon, ahogy a tisztesség megkívánja. Akik nem tudnak dolgozni, tanuljanak meg; nem kapzsiságból, nem a munkabér megszerzéséért, hanem a példaadás kedvéért és a henyélés elkerülése végett. És ha munkánkért nem adnák meg a bért, akkor járuljunk az Úr asztalához, vagyis ajtóról-ajtóra járva kéregessünk alamizsnát.
Az Úr nyilatkoztatta ki nekem, hogy ezt a köszöntést használjuk: Az Úr adjon neked békességet! Vigyázzanak a testvérek, hogy templomokat, szegényes hajlékokat és minden épületet, melyet számukra emelnek, csak abban az esetben fogadjanak el, ha azok illenek a szent szegénységhez, melyet a regulában megígértünk. És mindig csak mint jövevények és zarándokok, vendég módjára lakjunk bennük. Az engedelmesség nevében szigorúan megtiltom minden testvéremnek, hogy akár személyesen, akár mások közvetítésével kiváltságlevelet merészeljenek kérni a római kúriától templom vagy valamilyen hely részére, prédikáció ürügyén, vagy éppen testi üldöztetés esetén, bárhol is tartózkodnak. És ha valahol nem fogadják be őket, menjenek más vidékre, hogy ott Isten áldásával bűnbánatot tartsanak.
És feltétlenül engedelmes akarok lenni a testvéri közösség miniszter generálisának, és annak a gvárdiánnak, akit ő jónak látott mellém rendelni. Fogolyként akarok az ő kezei közt lenni, s az ő engedélye és akarata ellenére egy lépést sem kívánok tenni, sem mást cselekedni. Mert uram ő nekem. És bár egyszerű, beteges ember vagyok, mégis kívánom, hogy állandóan mellettem legyen egy klerikus, hogy a regula előírása szerint együtt végezze velem a zsolozsmát. A többi testvér is hasonló módon tartozik engedelmeskedni gvárdiánjának és végezni a zsolozsmát úgy, ahogyan a regula előírja. És ha akadnának közöttük olyanok, akik nem a regula előírásainak megfelelően végzik a zsolozsmát, vagy abba újításokat akarnának belevinni, vagy pedig nem katolikus módon élnek, az ilyeneket minden testvér az engedelmesség erejénél fogva köteles, bárhol is találja őket, a legközelebbi őr elé vinni. És az őr az engedelmesség erejénél fogva köteles éjjel-nappal erősen őriztetni a foglyot, hogy ki ne szabadulhasson kezéből, míg csak át nem adja a miniszter provinciálisnak. És a miniszter provinciális szintén az engedelmesség erejénél fogva köteles őt megfelelő testvérekkel éjjel-nappal fogolyként őriztetni és az ostiai úr elé vinni, aki ura, védője és fenyítője az egész testvéri közösségnek.
