Newman az anglikanizmust az ősegyházzal egybekapcsolva középső állást akart teremteni Róma és a protestantizmus közt, azt remélve, hogy az eredeti anglikanizmus egységesítő pólusa lehet talán később az egymástól elválasztott keresztény egyházaknak.
1846 őszén Rómába megy Newman, pár hónappal később pappá szentelik, belép Néri szent Fülöp oratóriumának újoncai közé, s 1847 utolsó napjaiban mint az új angol oratorianus kongregáció tartományfőnöke tér vissza hazájába, s tevékenyen részt vesz a lelkipásztorkodásban. 1851-től hét éven át az új dublini katolikus egyetem rektora, majd visszavonul kolostorába Birminghambe, s innét, edgbastoni magányából haláláig az ő lángelméje irányítja hazája szellemi és vallási mozgalmait. Útja a katolicizmuson belül sem mentes keresztektől.
Newman minden írásáról el lehet mondani, hogy fennmarad, amíg csak tévely és igazság között fennáll a harc. Írásai biztosították igazi hatalmát, de a szószéken aratta elsô diadalait. Mint szónok egészen egyedülálló volt. Nem volt népszónok, beszédei mégis, bár majdnem mozdulatlan testtartással olvasta őket, hihetetlen hatásúak voltak. Mindenkit lebilincseltek, fascináló erejük volt. Egy szem- és fültanú szerint úgy hatottak, mint valami másvilágról való üzenet, mintha az első századok valamelyik szentje vagy vértanúja jelent volna meg és szólott volna. Hatásukat olvasva sem vesztik el. Ha olvassuk, úgy halljuk és látjuk őt, amint hallgatói, a szemtanúk leírják. Érezzük, hogy visszafojtott a hangja, hogy gesztusok nélkül beszél. Az egyszerűség és bensőség megtestesülése, de a gondolat és érzelem legfinomabb árnyalatait is ki tudja fejezni. A szellem és érzelem csodálatos tisztaságától izzik s az átérzés melege hatja át dogmatikus és erkölcstani fejtegetéseit.
Szent Ágoston óta aligha volt még egy Newmanhez hasonló "érdekes'' vallásos lángelme, aki zárt belső egysége, következetessége és nyugodt szilárdsága mellett ily feltűnő fejlődésen ment volna át, aki annyit kutatott és ért volna, akiben a tudás és szellem az igaz emberséggel és szentséggel ily hatásosan kapcsolódott egybe.
1890-ben halt meg Birmingham-ben. XVI. Benedek pápa 2010-ben avatta boldoggá.
Sorozatunk első részében életének rövid bemutatása után egy elmélkedést olvassunk el tőle.
A Teremtő szeret engem!
Nincs olyan emberi szellem, mely fel tudná fogni a szeretetnek azt a fokát, melyet az örök mennyei Atya egyszülött Fia iránt érez. Ez a szeretet örök és végtelen; oly mérhetetlen, hogy a teológusok a Szentlelket nevezték e szeretet után, ezzel akarták kifejezni ennek a szeretetnek a végtelenségét és tökéletességét. Azonban gondolj arra lelkem és hajolj meg alázatosan a félelmes titok előtt: ahogy az Atya szereti Fiát, úgy szeret a Fiú téged, ha kiválasztottjai közé tartozol. Nyomatékosan jelenti ki: "Ahogy az Atya szeretett, úgy szeretlek én titeket; maradjatok meg tehát a szeretetben''. A kinyilatkoztatott igazságok egész körében van-e ennél a titoknál magasztosabb?!
A szeretet, mellyel a Fiú téged, a teremtett lényt körülvesz, hasonló az Atya szeretetéhez a még világra nem jött Fia iránt. Ó milyen csodálatos titok! Ez magyarázza meg az érthetetlent, felvette emberi alakomat és meghalt értem. Az első titok elébe vág a másodiknak, de csak a másodikban teljesedik. Ha nem szeretett volna olyan határtalanul, akkor nem is szenvedett volna érettem. Most értem meg, hogy azért ment értem a halálba, mert úgy szeret engem, mint apa a fiát; sőt nemcsak úgy, mint a halandó apa, hanem ahogy az örök Atya örökön élô Fiát szereti. Most fogom fel a megfoghatatlan, feneketlen megalázás értelmét! Inkább engem óhajtott megváltani, mint új világokat teremteni.
És milyen állhatatos az Ő szeretete! Ádám óta szeret bennünket. Kezdet kezdete óta mondta: "Soha sem foglak elhagyni, vagy elfelejteni''. Még a bűnben sem mondott le rólunk. Rólam sem! Mindig újból és újból reám talált és vérével megváltott. Magára vállalta és elhatározta, akaratom ellenére is megszerzi számomra az üdvösséget, ami ellen oly makacsul védekeztem. Mi mást akar most tőlem, miután örökkön élő szeretetével vett körül? Semmi mást, mint hogy viszontszeressem, olyan szegényes mértékben, ahogy teremtett lény alkotójával szemben érezni tud.
Ó, titkok titka: az Atya mérhetetlen szeretete Fia iránt olyan, mint a Fiú szeretete a mi irányunkban. Miért van ez, Uram? Mi jót találtál bennem szegény bűnösben? Miért tekintettél reám a szeretet mély, átható pillantásával? "Mi az ember, hogy törődsz vele? Mi a teremtett lény, hogy meglátogatod őt?'' A szegényes test, a bűnös lélek, csak kegyelmedben tud élni, ezért feléjük irányítottad szeretetedet. Teljesüljön műved bennem, Uram, és ahogy szerettél engem a világ kezdete óta, engedd, hogy úgy szeresselek viszont mindörökké.
