2011. augusztus 3., szerda

A hit útján - VIII.

Szent Ágoston "megérti, hogy hit nélkül nem boldogulhat". Erről így ír a Vallomásokban:
1. A katolikus tanítást tehát a mondottak szerint a legelső helyre tettem, és megértettem, hogy az Egyház sokkal szerényebben és minden hamisság nélkül követel hitet bizonyságokkal meg nem támogatott tételeire is - akár volt valami bizonyítéka, de nem mindenki számára, akár nem volt -, míg a manicheusok vakmerően tudást ígértek, a hiszékenységet kinevették, de azért temérdek hiábavaló és oktalan dologra, mivel bizonyítani nem tudtak, hitet követeltek.
Azután gyöngéd és igen irgalmas kezed, Uram, lassan-lassan összeigazgatta szívemet. Végig fontoltattad velem, mennyi temérdek dolgot elhiszek, pedig egyiket sem látom, s nem voltam ott, mikor történtek. Mennyi ilyen adat van a világtörténelemben, az országok és városok történetében, aminek mind nem voltam tanúja; mennyit elhiszek barátaimnak, az orvosoknak, s általában az embereknek, s ez így van jól, mert e bizalom nélkül mozdulni sem tudnánk az életben. S végül rendületlenül hiszem, hogy ezektől a szülőktől származtam, pedig erről semmit sem tudhatnák, hacsak el nem hittem volna, amit mondottak.
2. Ezen elmélkedések fonalán meggyőztél, hogy nem azok hibáznak, akik hisznek immár majdnem az egész világon igen nagy tekintélyű könyveidnek, hanem azok, akik nem hisznek. Meggyőztél, hogy ügyet sem kell vetnem az ilyen feszegetésekre: honnan tudjuk, hogy e könyveket csakugyan az egy igaz, és igazmondó Isten lelke adta az emberiségnek?
Mert éppen ezen a ponton kellett és lehetett megfognom a dolgot!
Hisz például az egymást döngető bölcseleti kérdések harca abban a sok könyvben, amelyeket egymással civakodó bölcselőktől olvastam, nem tudta kicsikarni belőlem, hogy csak egy pillanatra is kétségbe vonjam akár létezésedet, pedig nem tudtam mi vagy; akár azt, hogy te vagy az egész mindenség kormányzója.
Ezt mindig hittem. Néha erősebb hittel, néha gyengébbel, de mindig hittem, hogy vagy, és hogy gondunkat viseled; jóllehet nem tudtam, mi az igazság mivoltod ügyében, vagy melyik a hozzád vivő, vagy hozzád visszavezető ösvény.
Mivel tehát beláttam, hogy gyöngék vagyunk az igazság biztos értékű megtalálására, és éppen ezért szükségünk van a szent Írások gyámolító tekintélyére, elkezdtem hinni, hogy semmi módon nem adnál a Szentírásnak immár majdnem az egész világon olyan kiváló tekintélyt, hacsak azt nem akarnád, hogy éppen e tekintély erejében higgyünk benned és férkőzzünk hozzád.
3. Az Írásokban gyakran elém ütköző értetlenséget is most, hogy így immár sok helynek elfogadható magyarázatát hallottam, a szent titkok mélységes mivoltával indokoltam, s az Írás tekintélye azzal is még inkább becsülnivalónak és szent hittel hívésre méltónak látszott, hogy mindenkinek keze ügyében van, mindenki olvashatja, de titkainak értésére csak mély elme méltó. Világos beszédjével s lehető legegyszerűbb előadási módjával mindenkinek kínálkozik, de egyszersmind komoly férfiak értelmét is ugyancsak megpróbálja. Az egész világot keblére öleli, de szűk nyílásokon keveset vezet el hozzád, s mégis sokkal többet, mintha nem ékeskednék ilyen magas tekintéllyel, s szent egyszerűsége ölébe ekkora tömegeket össze nem ölelne.

Tűnődtem ezeken, s te segítettél.
Sóhajtoztam: meghallgattál.
Ingadoztam: kormányoztál.
A világ széles országútján ballagtam: s nem hagytál magamra.