XVI. Benedek pápa ezt mondja: "A hit és az Egyház sorsát az dönti el, hogyan viszonyulunk a liturgiához." Igaz, hiszen "a szentmise Jézus Krisztus keresztáldozatának vértelen jelenbe hozatala". Mondhatnánk azt is, hogy "beszélj nekem a szentmiséről, a liturgiáról, és én megmondom, mit tartasz az Egyházról... és abból megtudom, hogy Istennek tartod-e a názáreti Jézust." (idézet Barsi Balázs beszédéből, mely elhangzott a budapesti Nemzetközi Liturgikus Konferencián 2008. augusztus 24-én.)
Szent Bonaventura, sorozatunk ötödik részének szerzője így fogalmaz a szentmisére való felkészülésről (Tractatus de praeparatione ad Missam):
"Amikor a mennyei lakoma asztalához járulsz, először is az Apostol szerint vizsgáld meg magad (
1Kor 11,28), s szorgalmasan járj utána, mily hittel, mekkora szeretettel, milyen elhatározással és miért járulsz az oltárhoz?"
Bonaventura négyféle önvizsgálatról beszél. Milyen hittel járuljunk az oltárhoz? - teszi fel az első kérdést. Válaszában így fogalmaz: "Erősen és minden kétséget kizárólag hinned kell a katolikus hit tanítása és hirdetése szerint, hogy abban a pillanatban, amelyben Krisztus szavait kiejtjük, a papi hatalom és a szentségi jelleg erejénél fogva az anyagi és látható kenyér - mintegy tiszteletből Teremtője iránt - az éltető és mennyei Kenyérnek adja át helyét, azaz a járulékok színét. Megszüntével csodálatos és láthatatlan módon, ugyanabban a pillanatban a látható kenyér járuléka mögött igazában létezni kezd
1. Krisztus tisztaságos és szentséges Teste, amely - a Szentlélek működése folytán - a Boldogságos Szűz Mária testéből vétetett, keresztre feszíttetett, sírba tétetett és megdicsőült a mennyben.
2. Minthogy a test nem élhet vér nélkül, azért szükségképpen jelen van az a drága bér is, amely oly áldásosan folyt a kereszten a világ üdvösségéért.
3. Mivel nincs igazi ember eszes lélek nélkül, azért Krisztus megdicsőült lelke is jelen van, amely kegyelemben és dicsőségben minden erőt, dicsőséget és hatalmat felülmúl, s amelyben az isteni bölcsesség minden kincse rejlik.
4. Tekintettel arra, hogy Krisztus igazi ember és igazi Isten, az Isten is jelen van a maga dicsőséges fölségével.
Mind ez a négy együtt és külön-külön, az egész együttvéve tökéletesen rejlik a kenyér és a bor színében. Nem kevésbé a kehelyben, mint ostyában, sem kevésbé az ostyában, mint a kehelyben. Egyik sem egészíti ki a másik hiányait, hanem mind a kettőben az egész titkot találjuk, amelyről sokat kell beszélnünk. Elég tehát hinnünk, hogy az igaz Isten és ember mind a két színben jelen van, s neki szolgál az angyalok serege és a szentek jelenlevő gyülekezete.
Amikor tehát az oltárhoz járulsz, vigyázz, nehogy ingadozz, s megtántorodjál, mint a nádszálra, azaz a természetes ész szülte érvekre és emberi okoskodásokra támaszkodni próbálkozó vak. S nehogy azt kérdezd, miképp lehetséges ez? A zsidók vitatkoztak így egykor, s több tanítvány botránkozva vonult vissza Jézustól. Te az Istennek vesd alá magad, s elmédet az annyi bizonyságtól megerősített hit igájába fogd.
Az Oltáriszentségben áll az Egyház, erősödik hitünk, virágzik a kereszténység és az isteni szolgálat. Ezért mondja Krisztus: Íme, én veletek vagyok a világ végezetéig."
Az elhatározásról és készületről ezt mondja: "Elsőbbet is gondolj lelked gonoszságaira, s fontold meg, mennyi rosszat követtél el kiskorodtól kezdve, mennyi jót hanyagoltál el, mily rövid az élet, mily bizonytalan a halál, s mily kockázatos és veszélyes az út a jelen életben? Leginkább azon gondolkozzál újra és újra, nincs-e véletlenül, - különben távol legyen tőled - utolsó gyónásod és bánatod óta elkövetett halálos bűn, vagy bűnös szándék lelkeden? Meghalna tőle a te nyomorult lelked, s a krisztusi gyökértől és az Egyháztól elszakadnál. Mert ez az éltető kenyér és isteni eledel nem ád életet és táplálékot az elszakadt és elhalt tagoknak. A Szentírás is igazolja: Nem tér a bölcsesség gonosz szándékú lélekbe, és nem lakik bűnnek adózó testben.
De jaj, mennyi ma a szerencsétlen és a maga üdvösségével nem törődő pap! Úgy eszik Krisztus testét az oltáron, mintha állati hús lenne. Kimondhatatlan utálatosságok terhelik és mocskolják be őket. Nem restellik szennyes kézzel és mocskos ajakkal érinteni és megcsókolni az Isten és a Szűz Mária Fiát! Hát ha ezek áldozatát elfogadja az Isten, ki merem mondani, hogy hazug és bűntárs!
S ami még rosszabb, napjainkban akkora romlottságra és ostobaságra tettek szert egyesek, hogy azt gondolják a szerencsétlenek, naponta ismételt és megújítani szándékolt bűneik szennyét és tisztátalanságát bánat és gyónás nélkül a napi szentmisében végzett áldozással kiengesztelhetik.
Nem papok ezek, hanem szentségtörők!
Nem keresztények, hanem eretnekek!
Mert ha helyes hitük lenne, vagy félnének a bűntől, vagy nem miséznének.
Másodszor, nemcsak a lélek, hanem a test tisztaságára is ügyelnünk kell. Azért vigyázz, ne lépj az oltárhoz tisztátalanul. S ezt nemcsak a szándékos és súlyos tisztátalanságról mondom, hanem az éjjeli, vagyis esetleges fertőzéstől is, amely eltilt a misézéstől, hacsak nagy szükség, vagy parancs nem kényszerít rá.
Végül legyen szorgos gondod az egyházi ruhák és szent edények tisztaságára, hogy a legnagyobb tisztelet és gondosság övezze Azt, akit angyalok és arkangyalok rettegnek s imádnak."
Mekkora szeretettel és buzgalommal járuljunk az oltárhoz? - teszi fel a harmadik kérdést a ferences szent.
"Ha pedig szeretetre akarsz gyulladni, erre a kettőre ügyelj:
1. annak a végtelen szeretetnek tüzére, amelynél fogva a végtelen Jóság érted, bűnös féregért oly szívesen viselte a kereszt megpróbáltatását,
2. a legméltóságosabb Test édességes vételére és a Vér ivására.
Elsőbbet elmélkedj Krisztus haláláról, s keresd, mi oka lehetett? Nem lehetett más oka, mint a mi megváltásunk szükségessége. Minden törvény halálra ítéli a felsőbbség megsértésével vétkezőt. Minthogy bűneink miatt halálra vagyunk méltók, - hogy az emberi nyomorúságunkon könyörülő és halálunktól megkímélő Isten kiegyenlítse ezt a nagy bűnt, úgy rendelkezett, s engedte meg őseinknek: az emberek halála fejében állatokat öljenek le, s Neki dicsérő és engesztelő áldozatokat mutassanak be. Valahányszor vétkeztek, annyiszor kellett áldozatot bemutatniok."
Bonaventura imádságot is ajánlj, mielőtt az oltárhoz lépnénk:
"Íme, mennyei Atyám, megemlékezvén egyszülött Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus haláláról, felajánlom Neked ezt az áldozatot, amelyet egykor Ő mutatott be értem és az egész világ üdvösségéért. Íme, Fölséged oltárára küldöm azt az élő adományt, amelyet Te nagy irgalmasságodban a kereszt oltárára küldtél, hogy értünk feláldozzad. Emlékezzél tehát az Ő szentséges véres verejtékezésére. Tekints korbácsütlegektől kegyetlenül ostorozott, arcul ütött, kék foltoktól dagadt, köpésekkel beszennyezett, vérrel folyó, tövisektől felszakított, szögektől átszegzett, lándzsával átdöfött szűzi testére. Az a könyörületesség, amely Fiadat vonzotta, s arra késztette, hogy a kereszt oszlopán az egész világ bűnét mérlegelje, késztessen téged, Atyám, arra, hogy könyörülj rajtunk, szerencsétleneken. Ne a mi bűneinket tekintsd, Urunk, hanem a Te Krisztusod ábrázatát. Nem a mi érdemeinkben, hanem a te nagy irgalmasságodban bízva terjesztjük színed elé könyörgéseinket."
Az Úr oltárához való járulás okáról pedig ezeket mondja:
"Hármat kell a szent mise előtt megfontolnod: 1. Istent imádod, 2. Krisztus haláláról emlékezel, 3. az egész Egyházat segíted.
Először gondolj arra, hogy Istent imádod. Az imádás egyedül Istent illeti. Nem egyéb, mint a szolga köteles tisztelete a legfőbb Teremtő iránt, aminek következtében nemcsak javainkat, hanem önmagunkat is fel kell áldoznunk az ő tiszteletére, s ha kell, meghalnunk az ő kedvéért, hogy ezzel is elismerjük jótéteményeit és irántunk való jóságát. ... Teljes odaadással, tettel és készséggel, mozdulatainkkal és jelekkel kell leborulnunk Őfelsége szeme előtt, és áldozatokkal és adományokkal tisztelnünk őt. Minden reményünket és vágyunkat reá, végső célunkra irányítsuk, akiért van minden, s tőle várjunk - az ő igazságos és tetszése szerint való visszafizetésére hagyatkozva - minden érdemet és jutalmat jó és rossz tetteinkért.
A többi szenteknek tisztelettel és áhítattal adózunk, amit szabatos szóval tiszteletnek nevezünk, s ami sem szolgálatot, sem imádást nem jelent, hanem csak kérleljük és segítségül hívjuk ôket Isten után, hogy támogassák ügyünket Istennél. Minden tisztelet Istenért jár nekik, akivel egyesülve vannak.
Ellenben Istent határtalanul kell félnünk, tisztelnünk és szeretnünk.
Először is mindenhatósága és igazságossága miatt, amelynek erejében teljes joggal kárhoztathat és üdvözíthet, amiért mindennél jobban kell félnünk Őt. Ebből a félelemből fakad a bánat, a szeméremérzet, a sok fohász, könny, sóhaj, könyörgés, böjt, önfegyelmezés, zarándoklat, s hasonló.
Másodszor bölcseségére és fölségére való tekintettel kell tisztelnünk Őt. Ebből a tiszteletből fakad a hódolat és odaadás, térdhajtás és meghajlás, arcra-borulás, imádság, tisztulás, felszentelés, a szent edények tisztasága, a szent ruhák ékessége, és dísze, az ünnepek, szertartások, gyertyák és lámpák pompája, a zsoltárok, himnuszok és szentolvasmányok, stb.
Harmadszor jósága és kegyessége miatt kell szeretnünk Őt. Ebből a szeretetből fakad a hálaadás, dicséret, himnusz, áldás, szent fogadalmak, tömjénezés, stb.
Vigyáznod kell, hogy az istentisztelet gyakorlata nyomán bennünk is megszenteltessék az Isten neve, hogy szent életünkben megdicsőíttessék a világban, az egész földkerekségen növekedjék az Isten szolgálata és tisztelete, megismerje az egész világ, hogy mi tiszteljük és szolgáljuk igazán az egyedül igaz Istent és az Üdvözítő Jézus Krisztust.
Figyelned és emlékezned kell Krisztus halálára.
Továbbá, legyen szándékod segíteni az egész Egyházon. Imádkozzál a pápáért, bíborosokért, pátriárkákért, érsekekért, püspökökért, hittudósokért, hitszónokokért, papokért, az egyházi rendért, a monostorok és szerzetházak tagjaiért, és Krisztus minden szolgájáért. ..."
