2011. szeptember 8., csütörtök

A hit útján - XXVII.

Szent Bonaventura az igazi alázatról elmélkedik. Annak eléréséhez három utat javasol:
"Az első út Isten szemlélése. Szemléld Istent, minden jó Alkotóját és mondd neki: "Minden dolgunkat javunkra végezted, Uram." (Iz 26,12). És mert ilyen, ezért minden jót Neki kell adnod, és semmit önmagadnak. Mert jól tudod, nem hatalmad s nem kezed ereje cselekedte a jót (MTörv 8,17). Az Úr teremtett minket s nem mi magunkat (Zsolt 99,3). Ez a mély betekintés romba dönti azok kevélységét, kik így beszélnek: "Diadalmas kezünk s nem az Úr cselekedte mindezt!" (MTörv 32,27). Ez a kevélység zárta ki Lucifert az égi dicsőségből. Nem gondolta meg, hogy semmiből teremtette az Úr, hanem ragyogó szépségét szemlélte. Csupa drágakő volt ruházata (Ez 28,13) és ezért szívének kevélysége elkápráztatta. Mivel a kevélységet megalázás követi (Péld 29,23), előkelő trónjáról szánalmasan silány helyre zuhant. Itt lett a fejedelmi Angyal a legnyomorúságosabb ördög.
Ó még ma is mennyi a luciferi lélek! Mennyien vannak Lucifer követői: a kevélység fiai és leányai s hogyan eltűri őket az Úr! Mivel azonban a kevélység elviselhetőbb a gazdagban, mint a szegényben, Krisztus szolgálóleányának mindig mélyen alázatosnak kell lennie. Csak így juthat a kárhozott angyal helyére. Mert csak az alázat tetszik Istennek angyalban is, emberben is. Ne hidd azt, talán alázat nélkül tetszik Istennek a szüzesség. Egészen bizonyos, Mária sem lett volna Isten Anyja, ha kevély lett volna. Ezért mondja Szent Bernát: "Alázat nélkül, merem mondani, nem tetszett volna Istennek Mária szüzessége." Ezért oly nagy erény az alázat. Nélküle annyira nincs erény, hogy minden erény alázat nélkül kevélységgé torzul.
A második út a Krisztusra-gondolás. Meg kell fontolnod Krisztusnak a legszégyenletesebb halálig való megalázódását. Oly alázatossá lett, hogy poklosnak tekintették, - Izaiás próféta szerint: "És mi őt szinte leprásnak tekintettük" (Iz 53,4). Alázatosságában annyira ment, hogy senkit nem gondoltak hitványabbnak kortársai. Azért mondja ismét a Próféta: "Alázatosságában vettek róla ítéletet." Mintha csak azt mondaná: nagy alázata, nagy megsemmisülése miatt nem ítéltek felőle helyesen, nem hitte senki, hogy ő Isten.
Ha tehát maga a mi Urunk és Mesterünk mondja: "Nem nagyobb a szolga uránál és a tanítvány mesterénél" - és te Krisztus szolgálóleánya vagy, mennyire meg kell alázódnod, mennyire meg kell vetned önmagad s mennyire meg kell semmisülnöd.
Mily gyűlöletes Isten elôtt az a szerzetes, akinek alázatos ruhája alatt kevély szív dobog!
Mily üreslelkű keresztény az, aki látja alázatos és megvetett Urát, ő pedig "fölfuvalkodik szívében s erejét meghaladó csodák és nagy dolgok után" (Zsolt 130,1) jár!
Van-e még kivetnivalóbb Krisztus jegyesében? Van-e súlyosabb bűn Krisztus szolgálójában? A fölséges utolsó lett, a végtelen kicsiny gyermekké s a féreg és a rothadás elbizakodottá lesz! Ilyenekről mondja Szent Ágoston: "Halálraszánt bőr, mire fuvalkodsz föl, bűzlő végesség, hova pöffeszkedsz? Alázd meg fejed és kemény nyakad!" Mintha csak azt mondaná: ez illik Neked!
Alázatosságod elérésének harmadik útja az alapos önvizsgálat. Gondold csak meg, honnan jöttél és hová mégy?
Mélyedj csak el ebben a gondolatban, honnan jöttél?
Az elmúlásból... a föld porából és sarából.
Most a bűn hálójában a Paradicsom boldogságának kitaszított vándora.
Ez az elmélyülés fölfakasztja lelked sebét.
S fölszakad belőled Dániel három ifjának kiáltása:
"Meg vagyunk ma alázva bűneinkért az egész földön!" (3,37).
Mélyedj bele abba a gondolatba is: hova tartasz?
Az elmúlás, az elporlás felé, mert "por vagy és a porba fogsz visszatérni..." (Ter 3,19).
Akkor hát miért fuvalkodsz föl, por és hamu? (Sir 10,9).
Ma vagy, holnap nem leszel.
Ma szétcsattansz az egészségtől, holnap elsápaszt a betegség.
Ma bölcs vagy, holnap együgyű lehetsz.
Ma erényeidben tündökölsz, holnap koldus és nyomorú lehetsz.
Hogyan mert tehát fölfuvalkodni a szerencsétlen keresztény ennyi nyomor és szerencsétlenség láttán?!