2011. szeptember 12., hétfő

A hit útján - XXX.: Szent Ambrus

Szent Ambrus (334-397) olyan egyházatya, aki külön műveket szentelt erkölcsi kérdéseknek. "Nagy műveltsége alapján úgy értelmezte a pogány antik bölcselők műveit, hogy ami azokban igaz és etikailag helyes volt, az mind a jó erkölcsökre nevelt, következésképpen föl lehet használni őket egyfelől a Biblia mélyebb megértéséhez, másfelől a keresztény neveléshez." (Tarjányi Zoltán)
XVI. Benedek pápa 2007. október 24-én ezt mondta Szent Ambrusról: "Ágoston Ambrus püspök élete és példája nyomán tanult meg hinni és prédikálni. Utalhatunk a nagy afrikai egyik híres beszédére, amely több évszázaddal később joggal került bele a Dei Verbum zsinati konstitúcióba is. "Tehát valamennyi klerikusnak, főleg Krisztus papjainak és másoknak, akiknek diakónusként vagy katekétaként feladata az Ige szolgálata - ajánlja a Dei Verbum - kitartó lelki olvasással és szorgosan tanulmányozva kell elmerülniük a Szentírásban. Ugyanis nem fordulhat elő, hogy valamelyikük - most következik az idézet Ágostontól - "Isten Igéjének lélektelen hirdetőjévé váljék a külvilág számára azért, mert szíve mélyén nem hallgatója az Igének." Ágoston pontosan Ambrustól tanulta meg ezt a benső odafigyelést, ezt az állhatatosságot a Szentírás olvasásában, hogy imádságosan valóban szívébe fogadja Isten Szavát, és belőle éljen. ...
János apostolhoz hasonlóan Ambrus püspök is - aki szüntelenül azt ismételte, hogy "Omnia Christus est nobis!, Krisztus számunkra minden!" - az Úr hiteles tanúja marad." Majd Amburs szavait idézi a pápa: "Ha sebet akarsz gyógyítani, ő az orvos, ha láz gyötör, ő a forrás, ha a gonoszság elnyomásában élsz, ő az igazság, ha szükséged van segítségre, ő az erő, ha félsz a haláltól, ő az élet, ha az égbe kívánkozol, ő az út, ha sötétségben vagy, ő a világosság."

Szent Ambrus a bűnbánatról szóló könyvének első részében ezt írja:
"Jézus azért szenvedett velünk együtt, hogy magához hívjon, nem azért, hogy elriasszon. Szelídként, alázatosként jött (vö. Mt 11,29), s végül azt mondta: "Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradoztok, én megenyhítelek titeket" (Mt 11,28). Felüdít tehát az Úr Jézus, nem kizár és nem elvet, s méltán választott olyan tanítványokat, hogy azok, mint az Úr akaratának magyarázói, Istennek összegyűjtsék a népet, ne pedig szétkergessék.
Ezért világos, hogy nem kell Krisztus tanítványainak tartani azokat, akik azt vélik, hogy szelídség helyett keménységre, alázat helyett gőgre kell törekedni, s míg a maguk számára Isten irgalmát kérik, másoktól azt megtagadják, mint a novatiánusok tanait terjesztők, akik magukat "tiszták"-nak mondják. (...)
...aki a Szentlelket kapja, a bűmök feloldozásának és fenntartásának hatalmát kapja. Így van ugyanis megírva: "Vegyétek a Szentlelket; akinek elengeditek a bűneit, elengedtetnek, s akiknek fenntartjátok, fenn fognak maradni" (Jn 20,22-23). Aki tehát nem tudja feloldozni a bűnt, az nem bírja a Szentlelket. A Szentlélek ajándéka ugyanis a papi hivatal, a Szentlélek joga van jelen a bűnök megbocsátásában és fenntartásában. Hogyan követelhetik maguknak az ő ajándékát, akik kételkednek az ő jogában és hatalmában? (...)
...Dávid ugyanis azt mondja: nem taszít el az Isten örökre (vö. Zsolt 76,8). S ezzel szemben halljuk, hogy azt mondja az eretnekség: Örökre eltaszít? Nem szakította meg, mondja, irgalmasságát nemzedékről nemzedékre, nem felejtett el irgalmazni az Isten (vö. Zsolt 76,9-10) - kiált a próféta. És mégis vannak, akik Isten feledésére mutogatnak?"